Gyermekkorunk legszebb pillanatai azok, melyek belénk égnek, soha el nem felejtjük őket és hajlott korunkban is ugyanolyan tisztán, olyan élesen fogunk emlékezni rájuk, mint amikor történtek. Ezek az emlékek mindennél értékesebbek. Ezek azok, amiket soha senki nem vehet el tőlünk. Csak a miénk. Mindannyiunk számára eljön az idő, mikor fázós, őszi estéken semmit sem tennénk szívesebben, mint üldögélnénk a kandalló mellett, a karosszékben, és emlékeznénk. Ekkor az emlékek meglátogatnak majd mindnyájunkat. Lágy kezükkel belelapoznak életünk megsárgult naptárlapjaiba, s finoman a fülünkbe súgják: emlékezz…
Részlet:
?(?) Elég sokat ücsörögtünk nagyapámmal abban az időben a Volgában, bekapcsolt fűtéssel persze, mert nagyon hideg idők jártak. December eleje volt. Ültünk, szó nélkül, és néztük a korcsolyázó gyerekeket.
- Még az idén mind a ketten itt fogunk csúszkálni, Olikám.
- De hogyan? Nincs is korcsolyád! Meg nekem sincs!
- Az nem számít, Olikám. Majd veszünk.
S néztük tovább a csúszkáló gyereksereget. Közben a képzeletem nekilódult, és már láttam, ahogy a gyerekek mind félreállnak, és megszeppenve, csodálattal nézik azt a fiút, aki a vadonatúj korcsolyájával a jégre lépett, s már pont a harmadik piruettjét mutatja be ? persze hiba nélkül. Azt a négy dupla lutz-ot meg sem kell említeni, annyira természetes. Igen, az a sok kis szöszke lány, igen, mind arra vár, hogy ez a fiú, illetve lovag, azaz Hős ? mármint én ? legalább egy pillantásával tegye őket boldoggá? Aztán egy arra járó kutyasétáltató család miatt hirtelen vége szakadt ennek a csodának, magamhoz tértem. Szólni akartam papának, de inkább becsuktam a szám. Keze az ölében, a kormány alatt, összekulcsolva, szeme behunyva, arcán mosoly. Nem volt szívem szólni hozzá. Tudtam. Tudtam, merre jár most, és tudtam, éppen az ötödik hibátlan szaltóugrását mutatja be az őt tapsoló közönségnek, persze az unokája előtt. Igen, a háttérben a tűzijáték ez miatt van, neki szól, de hát ez nem is kérdéses? Néhány nap múlva papám nem volt más, mint egy hideg test a földben s emlék a szívünkben. Karácsonykor, nem sokkal ezután, a fa alatt volt egy csomag tőle, nekem címezve. Sírva bontottam ki, és sírva emeltem le a doboz tetejét, melyben ott pihent egy pár sárga-fekete, vadonatúj korcsolya?
Huszonöt év telt el azóta. Az a korcsolya, vadonatújan, ott pihen abban a dobozban ma is, és sosem tudhatja már meg, sosem érezheti, milyen csudajó dolog csúszni a jégen, igen, a papa mellett, mert az igazi piruett csakis mellette történhet meg? Huszonöt év nagyon hosszú idő. De csak be kell csuknom a szemem, és láthatom őt, amint éppen a tizedik dupla szaltóját ugorja, tökéletes pontossággal, hiba nélkül, és igen, hallom, mindenki, igazán mindenki, őt tapsolja. Csak nézz fel karácsony este az égre, s csukd be a szemed ? ugye így van?